Már jóval a Valentin-nap előtt megvoltak a magyar falvak szerelmi „forgatókönyvei”. Nem csokordobás, nem romantikus vacsora döntött, hanem bálok, kijelölt udvarlási napok, család előtti beszélgetések és titkos jóslások. Hogy miként talált egymásra legény és leány, és milyen hagyományok szabályozták a párválasztást a modern ünnepek előtt, arról Dr. Vehrer Adél, a Széchenyi István Egyetem docense, néprajzkutató beszélt a Győr+Rádióban.

A tavasz első jeleihez mindig is különös jelentést társított az ember. Amikor megszólalnak a madarak, amikor hosszabbodik a nappal, az nemcsak évszakváltást jelentett, hanem a termékenység, az új kezdet ígéretét is. A régiek úgy tartották: ilyenkor a madarak is párt választanak. Ha ők készülnek a fészekrakásra, az jó jel az emberi kapcsolatokra nézve is.

A termékenység nem csupán jelképes ügy volt, hanem létkérdés. Nemcsak az számított, milyen lesz a termés, hanem az is, születik-e gyermek a családban. A házasság társadalmi és gazdasági egység volt, a gyerek pedig már egészen fiatalon részt vett a gazdaság munkájában. A párválasztás tehát nem pusztán érzelmi történet volt, hanem a közösség fennmaradásának része.

Ez azonban nem jelenti azt, hogy a szerelem háttérbe szorult volna. Bár az anyagi helyzet, a családi háttér vagy a társadalmi rang sokszor beleszólt a döntésekbe, számos történet bizonyítja: még komoly akadályok mellett is gyakran a szerelem győzött.

Ami biztos: a keretek világosabbak voltak. Kevesebb emberből lehetett választani, de több volt az alkalom az ismerkedésre. Falusi bálok, egyházi ifjúsági körök, színjátszó csoportok teremtettek találkozási lehetőséget. Az udvarlásnak rendje volt: kedden, csütörtökön és szombaton illett a lányos házhoz menni. Nem négyszemközt zajlott a beszélgetés, hanem a család jelenlétében, többnyire a konyhában.

A vonzalmat nem kellett kimondani. Egy szalag, egy apró ajándék, egy jelzés mindent elárult. Ma sokszor külön tisztázni kell, hogy „akkor most együtt vagyunk?”. Régen a gesztusok beszéltek.

Közben a hagyományok sorsa folyamatosan változott. Egyes szokások eltűntek, mások átalakultak. A farsang például egykor a felnőttek ünnepe is volt, később szinte kizárólag a gyerekek jelmezes báljává vált.

Hasonló átalakulás figyelhető meg az esküvők világában is. Sok mai lakodalom amerikai mintát követ: csokordobás, koreografált első tánc, látványos, filmes elemek. Közben háttérbe szorult a vőfély hagyományos szerepe, a vőfélyversek, az a sajátos közösségi hangulat, amely a magyar lakodalmakat évszázadokon át jellemezte. Pedig a lakodalom nem csupán egy pár ünnepe volt, hanem az egész közösségé.

A formák változnak, a történetek átalakulnak, új szokások érkeznek. De az igény ugyanaz marad: tartozni valakihez, kimondani, vagy épp kimondás nélkül jelezni az érzéseinket.